No hogy a Fűretlen is visszakerült, ni - sikkantottam alig hallhatóan, s láto mám, hogy a colos heverőzik, s horkol, minta rosseb.
- Jó áma a Sasszem szundipora - morgandírozott a medve, s vakarni kezdte a büdös bundát. - Nem is volt olyan rossz, mikor bevittek hozzá.
- Nonémá, hát máshol is jó, nemcsak itt? - üvöltőztem fölszabadultan, de persze kellő óvatossággal. S arra kértem a royáltalanított Mábocsot, meséljen már valamit az Asszemmel történt találkozásról.
- Hát, először is hellyel kínált - mondta a medve, s a bundájából elővadászott lapostetveket számolgatta. - Aztán megkínált azzal a... hogy is mondjam csak...na, hát azzal a finom... nem tudom, mondjam-e...
- Mit illedelmeskedsz itt, a fene a bendődet - mondtam joliválisan, s arcizmaimra, miként Bebeton doktortól tanultam, kenceszerű vigyort maszkéroztam. - Nem is a bendődet; a bundádat! No, mi van? Mivel kínált eza zátkozott - szisszentettem, s itt láttam felvillanni a ledet a zakvárjumban, melyből tudtam, újra itt vana füle, hallgatózik. - Mi mindenről menta trécs, drága barátom? - kérdeztem, s a hantalovat árnyékolás céljából ráterítettem a vízre. - Bőgj nyugodtan, medveállat! Halljam, mitől volt neked olyan jó!
- Azoktól a kicsikéktől!
- Miféle kicsikéktől?
- Amik úgy kibújtak.
- No né, medve! - kurjantottam szinte némán. - Mindig tudtam, hogy szure... na.... szovjer... ó, a fene egye, itt volta nyelven... szovare...
- Őszinte... független? Erre gondolsz?
- Hogy én mire gondolok, francos brummancs, bízd rám!
- Jóvanna - felelte a medve, s kibőgte végre, hogy Asszem megetette. Kibújókkal. Attól lett olyan fergeteges a kedve.
- Nem is tudtam, hogya medve szereti a gombát - jegyeztem meg halkan ordítva, s Mábocs elé toltam a szivaros dobozt, melyben jóféle Romeo y Julieta lakozott. - Lásd-e, nálam is megvan aza luxus, amire vágysz, büdös medve! Ha osztán kibírod türelemmel a trónolást újra, lesz lazac meg méz is annyi, hogy nem látszol ki belőle.
- Igen, igen - mondta a medve, s füstfelhőbe burkolózott. - De a jókedv, az is fontos.
- Miért? Itt ezzel mi hibázik?
- Lehetek őszinte?
- Na né, el is várom tőled!
- Itt mindenki mindig be van szarva, aza baj. Teli vana levegő fesszel. Mert mindenki görcsöl.
- Fáj ez nékem, Mábocs - feleltem könnyeket csalva retinámra -, mieza görcs, honnan veszed?
- Asszemnél nincs görcs, vicsorgás és feszkó. Könnyű, puha, bársonyos a helyzet. Le lehet lazulni. Itt mindenki azt lesi, mit akarsz. Ugrásra készen kell állni, az összes fullajtár inaszakadtáig küzd. Mert senki se biztos abban, mi lesz vele holnap...
- Persze! - üvöltöttem oly halkan, hogy a halak ijedtükben nekiszorultak a zakvárjum falának. - Ismerem ezt, medve! Eza zörökös elégedetlenkedés! Aztán ha eljön a pillanat, és miért is ne jönne el, mindjárt tartod a mancsod te is.
- Mi más értelme van... - mondta a medve, s viccesen pofája szegletébe dugta a Rómeó és Juliettát.
- Mihinenek? - ordétoztam, s ököllel vertema vizet.
- ...melletted maradni. Te kérted, hogy brummogjak világosan.
- Igen, igen - kapkodtam a levegőt -, de lehetne kicsit kíméletesebben is.
- Mi van, ha nem vagyok erre hajlandó?
- Várj - mondtam szikáran, mert kezdett beállni nálam a szájzár. - Szóólj... neki...
- Kinek, Pucifölség? - nézett rám vigyorogva a szivarozó medve.
- Háta Bebetonnak... nála vana szájzár kulcsa...
Arra emlékszem még, hogy bezárt szájjal fekszem a pálmafa tövében, Mábocs felrázza Fűretlent, kártyát vesz elő, oszt, s a térdét csapkodja, mert rögtön huszonegye van.
Azt álmodtam, halvány köd szitál, s a szikla, melyen állok, piroslik a vérsugártól.
összpuci itt les, alig várja, hogy minden sorát megértsd, s ha kedved van, félremagyarázd - Tizenegynéhány éven felülieknek!
