Fölséged magas, délceg, bölcs és mindég tudjamán - lihegte Szógyártó, s nyelvét, mely végigtekeredett a veres szölnyegen, belaffintotta maga - azazhogy: Ön - után.
- Mieza? Tudo mén, de akkor is, tudjamám.
- Pucitörvény, melyet rendelni tetszett - hajlongott Szógyártó, s nyelvét benedvelte, ki ne száradjon.
- Benne van az a regi... na, rigoró, vagy mi, rugózta, az istenbe, azaz belém, ragidarisz...
- Feliratkozódás! - bődült be kőbanyai bérleményem folyosójáról Pufóka, ki egy turul hátán lovagolt, s kis híján fellökte a zéletnagyságú halnippet, melyet a Zajtó elé támaszoltunk. Ki ott belép, felhagy minden reménnyel, s meg köll hajolnia a Nipp előtt, ezze lis kifejezi irántam valló hálóját.
- Mit hoztunk, hű fullajtárunk, bajszunk zselészaga messzire kísérjen - intéztem Pufóka felé fejedelmi többesem, s a léccsapóval, melyet Bebeton dokker hagyományozott ránk, arrább tereltem Szógyártó laffincsát, botolni lehet benne, s izeg-mozog állandóan, ilyen aktív nyelvet rég nem láttam már.
- Fogadd, Fölség e fletiánus kelyhet, melyből hörpölhetsz kedvedre ezután - mondta Pufó sejtelmest, s egy koponyát illesztett 70-szer 70-es kinyitható konyhaasztalomra, melyről csipegetni szokott 'serehadunk, szeretnek morzsákat lecsípni, szent hullarablás, ordítják, s bendőjüket fogják a röhögéstől.
- Csinoska, de még van szeme - mondtam jelentősen, s elhatároztam, az asztalfiából kalapácsot szerzek, s leszögezem Szógyártó laffincsát, mely egyfolytába' tekergőzik. - Írjad má! - üvöltöttem, s kértem, engedjék ki a ketrecből a krónikást, aki oly szépe nír akkor is, ha nem juta zeszembe semmise. De olyan sohase szokik előfordulni, csak úgy mondom, a konsutra.... konestira... na, a rohadt életbe... nem juta zeszembe... a szóbanforgás végett.
- Írom Fölség - mondta a szeppent bérborzina, s belemártotta szaftos pennáját a lekvárosüvegbe. - De akkor tessék...
- Némá, hát mit parancsolgatol te itten! - üvöltőztem kedvesen, épp csaka rend kedvéért, s láttam, kőbanyai bérleményem hátsó falán a tengeres poszteren táncikálni kezdtek a delfinek, fullajtáraim mórikálták magukat, mert tudták, a szeánsz lexebb 
részéhez érkeztünk. - Mit kell tennem, hogy jól mutasson a Riskócerájban
- Szögezze le, Fölség, nyomban, s a mozdulatra emlékezni foga nép - nógatott a matild, én pedig nem álltam ellent. A stelázsi fiókjából rántom elő a vasszeget, s rögzítem Szógyártó nyelvét végig a NER (Nagyságom Excentrikus Rokolyája) mentén, hogy aztán a veres laffincs legyen bevonulásom iránya, hóhahó, Pufó, bajszod föl ne sértse, vigyázzá'!
- Megvan, megvan - ujjongott a matild, s azt motyogta, benne leszek a tévében, már én, s nem ő, ugye nem értettem félre.
- Nem, kedvesem, olyan még sose nem fordulte lővelem - üvöltőztem csöndben, s a zajtól a halnipp cápacsontjai zörögni kezdtek, a Zajtóból elmenekült a zár.
- Na, milyen így, leszögezve? - fordultam kedvesen a kinyúlt Szógyártóhoz, kinek nyelve végigtekergőzött bérleményem linóleumán.
- Príma, príma - nézett rám hálatelt ábrázattal nyelves pankrátorom. - Fölség, én még soha így, ilyen szépen nem voltam leszögezve. Hála érte.
Békésen telt az est, hajlongoztak a poszteren a pálmafák. Kinyomtam a koponyából a maradék szemet, s a golyót belétettem egy műanyag fogmosópohárba. - Volt nézni? - üvöltöttem rá, mert le nem vette rólam a nemistom mijét. - A végén még kinyomlak - jegyeztem meg, s mély álomba szenderültem. Álmomban szép kitüntetést vettem át magamtól. Oly megható volt, hogy ha tudnék sírni, egészen biztos megkönnyeztem volna...
*
A Puci titkos naplója első évadának 111 részét valahol itt találod, ha annyira keresőzöd. (NH)
