Bebeton vezetett, bekapcsolta a fedélzeti ámítógépet, én azon törtem a fejem, hogy népem valami hatalmas dologgal megajándékozzam. Amit nem felejthet el. És áldogat engem, mennél jobban haladunk a mállasztási kampánnyal. 

'Min töri a fejét, dokeszom?, tettem föl halkan üvöltve a kérdést Kiezának, aki ideges volt, mert otthol felejtette csodafegyverét, a minden izgő-mozgó rovarkártevőre lesújtó csapóját. S ezúttal nem volt nála kedvelt búvárszemüvege sem, mellyel oly jól ki tudta kémelni mindig a legjobb sartégiát. 

'Hogy a kolbász, Fölség, melyet megtöltünk kamerák kereszttüzében, milyen hosszú legyen. Ezen agyalok, mondta, s beletaposott a fékbe, mert átszaladt előttünk az úton egy medve. 

'Hogy kerül ez ide?, kérdeztem elhűlten, mert a fehér bundás brumi egy pakli kártyát tartott a hóna alatt, úgy iszkolt át a záróvonalon.

Háhogy lesz má ez?, kurjantottam csöndben, a doki meg csak annyit jegyzett meg nagyon ingerülten: Istenem, miért nincsenek szárnyai? Már rég kitikkasztottam volna. Aztán a homlokára csapózott, s azt kiáltozta: kolbászból lesz a kerítés! Igaz, először úgy értettem (a szómásító por mellékhatása), hogy kolbászból lesz a sertés, s agyamban éreztem, hogy a neuronok bukfencet kezdenek hányni. De aztán megértettem, hogy Kieza ezt gondolja üzenetnek arra az esetre, ha valaki Pucifölséget (azaz engem) akarna ikszezni a következő mállasztáson Agyarországnak. 

A kolbásztöltő versenyen minden simán ment. Fényes diadalt arattunk a Möbius-nyolcassal, mely, mint Bebeton vázolta a verseny utáni ajtótájékoztatón, a végtelen szimbóluma, az irkászokat pedig arra kérte, amennyiben ha lehetséges volna, írják képalának, hogy "Puci a végtelen kolbászt töltve aratta újabb diadalát". Volt ebből kisebbfajta félreértés, mert az egyik irkász rákérdezett, kiaza Dia. Mi tetszik?, kérdezett vissza Bebeton. Hát aki énekel, mondta az irkász, s letört egy darabot végtelen kolbászunkból. Ki énekel?, nézett rá halnippszerű ábrázattal a doktor, mire a nagyagy elmagyarázta, akinek vana dala. Milyen dala? Hát a Dia dala. Nané, ordított befelé épp csak jelképesen a doktor, én meg megveregettem a derék kolbászos szájú lapockáját. 'Köllesz nekünk, barátom, hát pecabotod van-e. Nekem ne lenne, uram?, kérdezett vissza az irkász, s máris diktálta másnapi lapjába a cikkét. "Puci, akinek akkora a kolbásza, hogy sose fogy el, azt mondta, ha megválasztják, mindenki elénekelheti Dia dalát. Akinek pecabotja van, adókedvezményt is kaphat." 

'Sírok, jajgatok, menekülök, mondta másnap a doksi, miközben hazafelé babráltunk. Nomia, kérdeztem torkom szakadtából suttogva, csak nem lepte meg, hogy a nép mindent félreért, de a végén úgy is az történik, amit mi akarunk?