Éji órán riasztóztam fullajtáraim, teljes harci díszben pompáztunk, szaglott csapatunk a fermentált gumicsizma-illattól. Pufóka bajszán siklottunk, Bebeton csapója lebegett sárgarózsaszínben a fejünk felett, diadalunk elodázhatatlannak bizonyult.
'Mi már rég nem lennénk, mondtam szózatomban, ha újra nem formál bennünket évekkel ezelőtt a főmaszop. Szerencsére újra lettünk, s az anyag, melyben fickándozunk, jobb minta formalin, fel, végső támadásra, a pillanat jönne már! Mire visszatérünk, fejemen újra régi dísz legyen! Buzdítva vagytok-e kellőképp, vagy kéne folytatóznom?
Fullajtáraim egy emberként, viszonylag sok színes darabra szétszóródva lelkendtek, így nyomultunk lea nyolcadikra, hola zellent pozicionáltuk jó ideje már.
'Ki nyomizzon előre, Fölség?, kérdeződött Citromics, mikor a Nagy Változás csapóajtójához értünk (Asszem Sasszem azt is ráírta, 8/12, belépés előzetes jelentkezés alapján!)
Egy nagy üres terembe léptünk, a falakon órjás tükrök lógtak, magunkat láttuk, ahogy osonunk és fölfejlődünk, samint alakzatba verődve lopózunk előre meg hátra. Fura volt így nézni magunkat, le s föl osonózva, amint vad tekintettel nézünk saját tükörképünkre. Bebeton kedvenc mondása jutott eszembe. Az elmés dokker akkor véste agyamba, mikor méga a zindiános törzsfőnöknek vittünk puliszőrt és
aszalt abált szalonnát ajándékba, népünk hűségének zálogaként egykor. "Amit a zellen ellen mondol, voltaképp magadról mondózod."
Benne mél, mosta tükrök előtt beigazolódott. Úgy néztem ki teljesen, mint a zellen, önmagam ellensége, kia hosszú évek ármánykodásaival küzd, s jön vele szembe mindaz, mita zuralkodás kezdetén nem gondoltam volna. "É samit másnak kívánsz, azt kapod vissza, te utolsó állat - erre is dr. Kieza készített föl, igaz, Mábocsot próbálta egy időben e szavakkal modorra tanítni, nem sikerült nyalván. (A 'te állat'-ot azért idézem, hogy jegyzőkönyvileg meglegyen, utólag úgyis kihúzat toma mindenhonnan, de ígérem, nem lesz cezaromá...na, cuzimoru.... cenzorami...
' Ceruzával húzzuk ki, uram? - kérdezte a doktor, mert ennyire együtt él velem.
'Mindegy, böktem oda fölvonulás közben, tőlem ecetes ollóval is kivághatja, csak csupán hermeneutikai megfontolásokból mesélte mel, hogya zutókornak meglegyen.
Nagy robajjal ledőlt egy válaszfal, aztán még egy, s mögötte a porfelhőben Asszem fehérruhás kommanósai suhantak a kijárat felé.
'Háta Flet? Megamaszop? - fordult hozzám titkos kézjelekkel Pufóka, s hatalmasan ősz agyar bajszával teljesen belesimult a porfelhőbe. - Csak nemazt akarja mondani a Fölség, hogy elillanóztak?
'Dehogyis, drága barátom, hová gondolsz? - jeleztem, s hosszas magyarázkodásba kezdtem arról, hogy a zimént küzdöttem mega veres sárkánnyal, ni, a zászlót, melyre a zeget megvető tűzvonalban tettem szert, átvegye és megőrizze.
'Ide vele!, rikkantotta a bajszos, s ölelkezve újságolta az őt körülvevő hadnak, hogya Puci, aza zén, halat megvető bátorsággal győztem, körbena a tükrök mind összetörőztek, s ami eddig a visszájáról látszott, most már igazából az lett.
'Fölség, fölség!, hangzott a nép zúgó tapsa, s úgy sepert végiga hír a nyolcadikon, hogy a zajtók kicsapódtak, a zablakok Tesco-gazdaságos dobhártyák módjára repedeztek. Szállt, terjedt a változás híre körbeja zépületen, nem számított tovább 
egy percig sem, hogy hol volt a zidő eddig, egyszer csak bekopogott, s azt mondta: Itt vagyok!
'Jó napot kívánok, mit tetszik parancsolni? - kérdezte Szógyártó, s úgy kellett félrelökni, mert aszitte, a zidőt is le kell hülyézni, s el lehet zavarni.
'Némá, hogy be se engeded - taszítottam rajta egyet, s a tört tükörcserepeken át, mely a szhhhörnnyű küzdelemre (fog) emlékeztetni, előrébb araszoltam ám. Aztán kiengedtem hangom, nekitoltam a levegőoszlopot a nyelvcsapnak, s bemutattam a zilletőt, ki ellátogatott hozzánk.
'Itta Zidő! Kell-e é ennél szebb, jobb? Hányszor, de hányszor?
'Sokszor! - sikoltotta kórusom.
'Node pontosan hányszor, emlékszik-e valaki?
'Nem! - felelte kórusom.
'Ne izéljetek már, népem! Ha erre se emlékeztek rendesen, mitek legyetek pontosan?
'Pucink. Nagy királyunk!
'Hát még?
'Mindenünk! - mondta Bebeton átszellemülten. - Légy az álmunk! 
'Nana, dokker, már megint min jár a zesze! - szóltam évődve, s úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy szép csöndben óbégázva, alig észrevehetően megkoronáznak. De mikor mára fejemen volt a ráf, nem éreztem kellemetlennek egyáltalán.
'Mintha Fölségedre öntötték volna! - hálálkodott Pufóka, s örömtáncot járt.
'Csak a Fölség fején áll ilyen jól! - nyelvelt Citromics.
'Sok koronát láttam már életemben - jegyezte meg Fűretlen -, de ilyen fájintosat még nem! Agyar termék!
'Fönn hagyjam? - kérdeztem dr. Kieza Bebetont, aki a csapójával babrált.
'Niná - mondta arcizom és tudatmódosító tanárom. - Bevégeztetett. Mehetünk. Szóljona muzsika!
Az összpucit itt találod, vigyázz rá, el ne törd!
* Külön köszönet mindazoknak, akik kitartottak mellettem. (nh)
