Albuqerque blues

2008. 08.26. „A Chevy jól bírta az utat. Ha elfogyott belőle a víz, ment Sprite-tal, sőt After Shave-vel is. Le voltunk lazulva, Ohion vágtattunk át, én vezettem, a doki útközben megállás nélkül csapkodta a legyeket. Illinois-ba érve beugrottunk Saint Louisba ragasztóért, mert a strandpapucs a sok használattól teljesen elengedett. Egy tó partján az utolsó Agyarországról becsempészett különleges vagdalt-konzervünket faltuk be. Kifeküdtünk a fűbe, ledobtam sárga csizmámat a Forest Parkban (másnap Albuquerque-be érve hallottuk a rádióban, hogy vegyvédelmi riadót tartottak St. Louisban). Látom ám, suttyó gyerekek pöncögnek öreg ginyókon, s úgy dobálják a vállukat, mint mikor a doksi egyszerre három legyet csap agyon. ’Adszacsak, mondom az egyik suvernyáknak, s a Krisztinkétől kapott atillagombot pengetőként használva belecsaptam a lecsóba.



Álmomban újra otthol voltam, önfeledten billegtem a pacival, közvetett szabadrúgásokból gólokat vágtam, s a mállasztási kampány végén Krisztinkével meneteltem egy nagy téren. Kétoldalt emeszpék voltak leverve cölöpnek, Flet ég felé tartott két kézzel megadta magát, és azt mondta: jelöljem ki számára az utat, indul vezekelni. Krisztinkére néztem, megfogtam a kacsóját szelíden markolva, s tudakoltam tőle, mit szólna hozzá, ha ez lenne meg az lenne. Hű, az nagyon jó lenne, vezírem, susogta a drága, s csábosan végigsimított atilkája nem is tom mijén. És a tőlem lesett módon hozzábúgta: könyörgöm, tüntessük el!



Oklahomán és Texason átvágva jutottunk Új Mexikóba. Bebeton Albuquerque-ben kiszállt az autóból, kiejtette a kezéből a rózsaszín légycsapót, s drámai bejelentést tett. ’Pucifölség, mondta halálra vált hangon, ellopták arcizom- és tudatmódosító jegyzeteinket. ’Dehol, dekik?, kérdeztem magamra higgadt őrjöngést erőltetve. ’Láttam egy gyanús egyént Amarilloban. Demikor, demikor? Hát mikor megálltunk tankolni, meg pótkereket cserélni (nehogy leeresszen). Odajött egy fickó, kérdezte, meg tudnám-e neki mondni, mennyi az idő. Kicsit csodálkoztam, mert közben megnézte az óráját. ’Marrrha, üvöltöttem alig hallhatóan, régi bevált emeszpé-trükk. Így zavarják össze áldozatuk agyát. Hámaga micsinát? ’Mondtam illedelmesen, fél hat múlt három perccel. Aztán csak arra emlékszem, hogy megült a motorháztetőn egy szép, kövér, zöldes hátú…tudjamá, hogy mi. ’Tomhát, feleltem a lehetőségekhez képest oly nagy nyugalommal, hogy a kaktuszok rádőltek az útra. ’Most akkor füzet no?, kérdeztem, s arra gondoltam, kitekerem, persze csak játékból, viccesen, Bebetonom nyakát. ’Valahogy úgy, felelte a doki, s amikor lefordultunk Phoenix felé, ölében a reparált strandpapuccsal elszunnyadt a volán mögött. ’Adjamá, na adjamá!, rikkantottam halkan, még a végin nekimegyünk az indiánoknak. Így poroszkáltunk tovább Flagstaff felé.”




Közli: NH