Fölség, fel kell készítenem a legszörnyűbb, legváratlanabb dologra, ami túlszárnyalja közös ladérozásunk valamennyi nyűgét, nyavalyáját, kérem, harapjon rá egy halnippre időben, mert az a gyanúm, napokig tetszene óbégázni tőle...
'Nomia, csak nem a Zasszem?, kérdeződtem szempillámra nyugalmat erőltetve, bár 
megvallom, olyan vibrálódzás vett rajtam erőt, hogy megszólalni alig tudtam tőle.
Sasszem meg se fordult nálunk, mondta a dokker, s azzal folytatta, hogy sajna a kolbászt, melyet csaléteknek helyeztünk ki, sa figyelő Asszemnek szántuk, megették a fullajtárok, a máspor pedig hatni kezdett, mitől egészen pszichedelikus igazmondás kezdődött a Pucosz táján. - Ez oly súlyos trauma, jegyezte meg arcizom- és tudatmódosító tanaram, hogy a Pucosz léte forog kockán, a koronázás, melyhez oly 
közel kerültünk, nem került ugyan veszélybe, de sürgősen tenni kell valamit.
A zesemények igazolták Bebeton előre jelzését. Sorra ébredeztek hű fullajtáraim, egyik a másik után nyújtózkodott, sóhajtozott, s olyan füstöltkolbász-illat terjengett kőbanyai lakótelepi bérleményemben, hogy még a szaganyagokhoz szokott sárga gumicsizma is elszégyellte magát.
Mábocs lépett be a zajtón, szájában szivarral, kezében kártyapaklival, hatalmas valagára erőltette Fűretlen csincsóbincsó kertésznadrágját.
'Mieza maskara, medve?, intéztem hozzá a kérdést, pedig tudtam, hogy elnyerte a málé gatyáját, ki sok mindenhez ért, de a huszonegyhez nem. A loncsos eztán egy böhömnagy dobozt is bevonszolt a kredenc elé, nyögött hozzá, és röhögve, böfögve újságolta: - Ezt is nyertem tőle. Aza marha föltette. Jó lesz ide, hogya Sasszem fenekébe ne férjena babszem.
'Némá, nem is gondoltam, hogy a csíra sajátja a líra! - mondta a fecske fürdőnadrágban belibbenő Fűretlen, s hozzám fordulva folytatta: Elnézést, Fölség, a dőreség átmeneti, addig tart csak, míga medve megteheti...
'Mia zanyátok!, tört elő belőlem a kedélyes óbégázás, s közben a dokkernak intettem, vegye elő a kulcsot, mert éreztem, megint szájzáram lesz. - Háhogy, méitt! Mér nem hagytok nekem békét?
'Node fölség - mondta a medve, s megállt egy pillanatra, mert tudta, hogy a node fertelmes üvöltőzést vált ki belőlem, a szájlakat ellenére is. De most úgy döntöttem, nem üvöltőzöm, ellenben kimérten néztem a ládára. - Miva nebbe?
'Beléptető rendszer - mondta mellét kidüllesztve a medve. - Eza marha vette, éveken át otthon rohasztotta, mígnem Bocsi - aza zén - el nem nyerte tőle...
'Tudom, huszonegyen - vágtam el a filo...na, az elébb még megvolt...fílizó...affene, soseju teszembe...folizé.... - fonalát, nehogymá a brummancs rájöjjön a gondolkozás ízére. Aztán mondtam: - Tom, mire jó, jelzi, ha a Zasszem jönne. Jó van, jó van, jó, hogy nyerted. Dea társadé a zérdem.
'Ezé e? - horkant föla medve, csak nem gondolja, Fölség, hogy magától eszébe jutott volna? Ha nincs a kezemben a makk ász...
'Elég legyen - dörrent be az ajtón Pufóka, s abból, hogy rigmussal jelentkezett, rögtön tudtam, evetta kolbiból. "Bajszom, szőröm, ősi bundám, hogya zanyád ne sirasson!"
'Ez nem is rímel - kapta föla fejét a doki.
'Szabadvers - vakkantottam, s meghallgattam Citromicsot ("Lóhát, kolbász, aknatető, te vagy nálun kale gelső"), Derogált ("Mélygarázs, mélygarázs, hola tűzön aparázs?)", 
a zörökké elkódorgó Répást ("Parag rafust ette mén, nem kell mosta hölgyemény").
'Makk ász, tök ász, piros ász - ordította úri jókedvében a medve -, lóga kampón a kolbász.
'Rímpor is került a másporba, Dokker - mondtam Bebetonnak, aki rózsaszín csapójával hadonált a fullajtárok közt, és azt ígérte, aki felszólítása ellenére nem hagyja abba a rímezést, letaglózza. A fullajtárok Mábocs vezérletével harsányan röhögtek. "Bebeton, tököd mint a híg beton!", kurjongatták, és elharapózott a bérleményben a káosz.
'Nem bírom, nem bírom, sóhajtott dr. Kieza, s bánatában papírra vetette Az őszi légy szárnya című elégiáját...
Összpuci itt sasol
