Béke honolt lakótelepi bérleményemben, Mábocs és az ébredező Fűretlen egymást gyalázva huszonegyezett a zakvárjum mellett, a kredenc halnippjei sütkéreztek az őszi napsütésben, ökörnyál úszott el az abla kelőtt, Bebeton a búvárszemüvegében a pálmafás poszter alatt leste, hátha talál csapózható legyet, de nem. 

Megcsörrent a telefon. Azt hittem, Asszem hív, aki még mindig a Rittberger-ügyön lovagol - leszúrták, de életben maradt, mindegy, a hídon akkor kell átmenni, amikor előtte állunk. Megállt bennema zütő, méga kagyló is megrémült, s kezemből kiugorva megpróbált elbújni a pálmafás poszter ágai közti, juj.

- Kia, mia? - kérdezte Bebeton halálra váltan, mert látta rajtam, hogy az összeesőzés határán vagyok. - Hagyja csak, hagyja - lihegtem, amikor visszavonszoltam magamhoz a menekülő kagylót, és sugdosva hozzátettem, "ő az, ő az, kicsit halkabban azzala huszoneggyel, és kérek gyorsan egy nippet is a kézbe, hogy roppantani tudjak". 

Rohant, repülta dokker, kezembe nyomta a sztereócápát, én pedig lassan fülemhez emeltem a kagylót. 

- Eeegen - tette múgy, mintha nem tudnám, kiafene keresőzik, mi takara vonalas. 

- Drráááááá-drááááááá - lehetett hallani az affekt nő hangját a túlsó végen, s ez a hang, melyre oly régóta vágyom, most beugrott a bérleménybe, körbeszaladt ficánkolva, fölrázta a hantalovat, megült a stelázsi peremén, s viccből meghúzgálta Pufóka ősagyar bajszának kunkorodó végét. 

- Node, kedves, derég, derég - hebegtem-habogtam, ámde közben, hogya fullajtárok ne lássák a zilletődést, vigyázzba vágtam magam, s kackiásabb módon közelítettem mega kérdést. - Azazhogy kisztihant, kisnaccsád, micsa kitt éppenhogy, amúgya. 

- Drrrráááága vezírrem - lehhintette a Krisztin alélt hangon, melyből elébb arra gondoltam, valaki tán szorongattya kellő tájon, attól eza zsinóron átszexelő ezmegaz. Intettem gyorsan dr. Kiezának, a hantalóval támasszanak meg, nehogyeza susogózás oly hatással legyen rám, hogy elvágódom. Kitámasztva, kezem lukacsos trikómba mélyesztve lestem tovább a Krisztin hangját, s hogy ne higgye, bánkódom távozta miatt, tovább kackiáztam: 

- Hanemosztán odamondták, tudo mis, meg nem is, hogy miket hallo kén, gyöngyöm, aranyom!

- Drráááágaaa vezírrrem - búgta bájos bocihangon eza régi kedves némber, kinek lelépőzésekor műanyaghordókba köllött könnyem fogni szuvenírnak. - Azért hívom, hogya zönökfajták tudják, nemaddiga. És hogy Fölség ne pattogózzon annyit, nem áll jól. Épp csak figyelmeztetni szeretném, a régi szép időkre emlékezve, mikor méga szemöldöke behullotta a pacalpörköltbe. Tőlem persze, nem tom, látja-e, de most is ránga toma...

- Mit rángat, drága? - kérdeződtem, s megkapaszkodtam a hantaló sörényébe, nehogy bebucskázzak idegességemben a zakvárjumba. - Maga el nem tudja képzelni, mennyit emlegettem azta rángatózást; hullott a könnyem, minta záporeső...

- Nanemá, hé, kedves uram - váltott szexes hangról kápósabbra eza nőcske, kiben mint Bebeton mondja, keveredik a porcica a sajtosrúddal -, eddig a pucizmussal, ne tovább. Mi jövünk, drááággga vezzírrem, álljon félre kicsit jobban, engedjea mifajtánkat a kondérhoz, ennyi, eza meszidzs, hála érte, hogya a pattogózós naiv korszagomban ott lehettem, hola a tudás lakozódik, maga mellett, közvetlenül szíve fölött. 

Fölfogtam hamar, mert hamar föl szoktam fogózni a zilyet, s éreztem, hogy tüdőcsúcsom felől a szusz törekszik a gégefőbe, aza nyelvcsap zárul menten, így lesz kicsiny üvöltőzés helyett gigant óbégázás. De az is átvillant keratív agyalapi mirigyemen, hogya Sasszem - más néven az Asszem - a kagylót is fülelőzi, s jön aztán a felvétellel, ezt is mondtam, azt is mondtam. Én meg agyarázkodhatok napestig.

Olyat mondott aztán eza mórika, hogy lélegzetem elállt. Együtt állunk majd a vártán, ott lesze kén, s jön mellém ő is mekkerül.... elkeveri... na, itt volta nyelvemen...kerülhi...ó, affene... egyedül nem megy, lássam be. Lecsapta a kagylót.

- Kapaszkodj a kajlámba, Fölség - ajánlotta Pufó, és ősagyar bajszát meglengette a stelázsi előtt. Bebeton szerint tűrhetetlen eza mószer, Mábocs mondta: mita Krisztin mondott, az egy ulti...

- Ulti? - néztem körbe üveges tekintettel. 

- Aha - vakkantotta Fűretlen is. - Ulti. Mátum. 

a zösszpuc itt les, végelát.... vagenilát.... na, az elébb még tudtam... végzeten... jó hosszan, na

*

BÓNUSZ

az After You've Gone (fölül a hangcsíkban, 1936-ból) 70 évvel később, ott- és elhagyás esetére