Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Hintaló! - kezdtem barátságosan üvöltőzve hagyományos hév-értékelő beszédem, s közben arra ügyeltem, nehogy azt mondjam, mint a reptéren, mikor az emeszpék másport szórtak rám: Tűzdelt Tőgyeim és Nyulaim!

Milyen is volt a mögöttünk hagyott, mállasztással tarkított év? Olyan események is ránk köszöntöttek, behatoltak a közös életünkbe, amelyek korábban sohasem. Események, amelyek emberemlékezet óta nem fordultak elő Agyarországon. Valahogy úgy érezhettük magunkat, mi, agyarok, mint egy régi keleti történetben az egyszeri ember szamara, amelyik beleesett a kiszáradt kútba. (Hozok vizet, Fölség, szólt a pálmafás poszter előtt fölállított dísztribünre Fűretlen, és findzsáért ugrasztotta a jégmedvét.)

Nagy nap eza mai, ni. Összejöttünk, hogy megvitassuk a mállasztási kampányban elért eredményeinket, és ez a megvitatás saccperkábé úgy néz ki, hogy én magam demokratikusan elmondom nektek, mi a helyzet. 

Már magunk mögött tudhatjuk azokat a vészterhes pillanatokat, amikor leesett rólam a jégeralsó, ez is jelzi, milyen megpróbáltatásokat kellett elviselnünk; gatyátlan idegennek néznek bennünket ebben a mikis Agyarországunkban, a frász törje ki a derekát annak, aki nem ért velünk egyet. (Én egyetértek, csak 1-et nem értek, szólt közbe Szógyártó, s leírt egy kört a levegőben a stelázsi körül.)

Itta zalkalom, hogy méltassam azokat az erőfeszeket, amelyek odavezettek, hogy aki ellenünk, annak a sorsa meg van pecsételve, aki viszont agyar, szálljon rája a dicsőség. (Az egyik halnipp tátogva jelezte az akváriumban, hogy ő is jönne.)

Külön köszönet a mállasztás során tanúsított hevességért mindnyájunk Pufókájának, bölcs hoppmesterünknek, akit, mint tudjátok, ráfestettek a Feszty-körképre, hogy ezzel is öregbítse ezt meg azt, de legfőképp a hírnevem. (Pufóka kiugrott a szoba közepére, s mint egy spanyol grand, körbelendítette órjás kajláját, de úgy, hogy a tömegnek le kellett húznia a fejét.)

Hálával és rajongással telt szívvel gondolok tudat- és arcizommódosító tanaramra, a Csukcs Aksi Agydíjának büszke tulajára, Dr. Kieza Bebetonra, aki megtanított engem gyíkhúst enni, s akinek okos döntéseim javarészét köszönhetem, már a lehetséges mértékben persze, mert nagyjából mindent egyedül kell kitalálnom, elterveznem és megvalósítanom, naná. (A doktor, kezében a légycsapóval boldogan integetett a tribün felé.)

(Itt aztán váltottam, mert horkolásra lettem figyelmes a konyha felől.) Hogy nem sül ki a szemük! - szokta mondani a nagymamám. (Az enyém is, az enyém is, nyújtogatta a nyakát Derogál, aki szokás szerint megint késve érkezett.) Akinek kétségei vannak a mállasztás értelmét illetően, hát vessen egy pillantást ránk, és megérti, igen is van értelme Agyarországon a légycsapózásnak. (Bebeton arca felragyog, sikoltozik, s úszva csapkod a levegőben.)

Hiszem, hogy az új többség tudja, ebben az országban addig nem jó nektek sem élni, amíg legalább nekem nem lesz nagyon jó. Az új többség, hiszem, egész egyszerűen nem akar kiváltságosokat, nem akar szélhámosokból verbuválódott új arisztokráciát. Csak akkor tud szélhámosokból verbuválni új arisztokráciát, ha ő maga lesz a kiváltságos. Ezért mállasztunk. Hajrá Agyarország, állandóan kavarok! (Zúgó taps mindenfelől.)

Álltam a tribünön sárga gumicsizmában, rám izzadt a likacsos trikó, a Hintaló örömében körbe-körbe pörgött. Bebeton lépett hozzám, lelkendve suttogózott: jól állunk, Fölség, nagyon jól állunk. S a glóriát, melyet végig a fejem fölött tartottak, visszatették a kávétejszínes dobozba. 

Egy könnycsepp csordult ki a szemem sarkából. Krisztinkére gondoltam, aki nap mint nap fölhív, de csak elhaló hangját lehet hallni, amint dráágavezíírel. 

- Ki tud róla, mért nem jön? - kérdeztem az új többségen átvágva, miközben autogramot írtam egy halnipp cápaszárnyára.

De senki se válaszolt.

az összpuci itt olvasózható