2008.10.25. „Szabályos kűrt mentem, a víz sima volt, mint a tükör, élveztem, hogy siklok, hűséges fullajtáraim ámulattal lestek. Sárga gumicsizmámon megcsillant a napfény, vízcseppek táncikáltak, csak jártam, jártam a vízen, s már épp azon gondolkodtam, hogy parazsat evő paripává kellene változtatnom a hintalovat, amikor furcsa morajra lettem figyelmes.

A Lánchíd felőli oldalon egy nagy koszosfehér pamacsot pillantottam meg, aztán pedig – pont akkor, amikor egy tripla leszúrt rittbergert mutattam be az összesereglett híveknek – eszement brummogással csapkodni kezdett a vízben a jégmedve.

Dühödten csapkolódott, s közben úgy ordított, hogy simán hallani lehetett a Halászbástyán is: ’Meleg a víz, koszos a hal, nem találok egy rendes heringet, csak döglött és olajos halat mázsaszám. ’Nomia?, kérdeztem, és sárga csizmám sarkát nekifeszítettem a víznek, úgy szikrázott a gumi, mint a rosseb.

’Mimia?, kérdezett vissza a medve, s elkezdett dobálni. Először egy másfélkilós ponttyal vett célba, aztán márnákkal próbálkozott, végül rozsdás bödönökkel, lyukas lavórokkal hajigált. ’Mit mászkász itt, Pucikám?, kérdezte, s a farát eléggé illetlenül mutogatni kezdte (miközben a Pucikámat pöcsikémnek hallottam; te jó ég, üvöltöttem magamban alig hallhatóan, még mindig hat a szómásító por?!).

’Mábocs, medve, mábocs, próbáltam nyugtatni halkan kiabálva Fűretlen kártyapartnerét, s szétvetett lábbal megálltam előtte. De a büdös, ki nemrég életét köszönhette nekem, fölkapta a hintalovat, s úgy hozzám vágta, hogy azonnal abbamaradt a vízen járás.

Beszédemet ovációval fogadták fullajtáraim. Derogál azt kurjantotta, ’hánem mondtam már Csukcsföldön is, fönség? Fűretlen javasolta a vagyonelkobzást is, csak így tudná rendezni a medvével szemben fennálló kártyaadósságát. Répás megtette a jogi lépéseket (egyet előre lépett, kettőt hátra), Szógyártó pedig magabiztosan jelentette ki az ajtótájékoztatóra összeterelt firkászoknak: a sok hazudás végén most már tényleg medvecsere kell.

’Drááága vezííírem, kiáltotta lelkesen Krisztinke, s a vízpartra sietve tojásokkal és letépett szemhéjakkal dobálta meg a renitens jegest.

’Van egy kis gond, húzott félre a medvedekrétum megalkotása után Bebeton. ’Mondszacsak, biztattam a doksit, s a légycsapót kivettem a kezéből, mert elnézett vállam fölött az ablak felé. ’Fölkeresett egy emeszpé. ’Náné, kurjantottam halkan. Mi takart, hogya kart? ’Megöltek egy embert, mondja Kieza. ’Nodekit?, kérdem. Kinn a vízen találták meg, nem sokkal ezelőtt. ’Oszt akkor? ’Mondják, tán esetleg, véletlenül, persze csak gondolják, nem biztosak benne, minthacsak Pucifölségnek is köze lenne hozzá. ’Nekem, közöm?, kérdeztem arcizom- és tudatmódosító tanárom, s firtattam a hintaló szőre mentén, kit kell tisztelnünk a kedves áldozatban. Azaz hogy híjják.

’Valami Rittberger, makogta a doki, s annyit tett hozzá: leszúrták!

"Az esti órákban Bebetonnal filozofáltunk.

’Mi lehet az oka annak, kérdeztem halkan üvöltve,

hogy Amerikában nincs szív alakú szellőzőnyílás a budiajtón?”