Egy 1942-es filmhíradóban csupa olyan mondat hangzik el, mint amit egy hónapja hallhatunk a Fidesz-KDNP pártszövetség háza tájáról. Nem egyszerűen arról van szó, hogy leporolták a fiúk a történelem pókhálós polcait, hanem hogy ezeket a régi híradókat nézik, amikor kiáltványaikat, kifüggesztendő tacepaóikat fogalmazzák.
Nem Krúdyt, Móriczot vagy Mikszáthot olvasnak, az kiment a divatból. A régi puffancsokat durrantják el a fejünk fölött: sokadszor.
Ezért érzi az ember azt, hogy nem is 2010-et írunk, valami más időben vagyunk; olyan jelenben, amelynek szálai ebbe az ismerős propagandavilágba vezetnek. S amiről tudni lehet, hogy már nincs. De mint a friss gyakorlat igazolja: igény éppen van rá.
Nem akarnék senkit semmivel befolyásolni, engem nem zavarnak az áthallások, tudom, hogy a tömeget 1942-ben mivel vágták át, s azt is nagyon jól tudom, hogy mit használnak ugyanehhez 2010-ben. Átvágható tömeg mindig volt és mindig lesz. Nincs ebben semmi különös - jöhet a mozi!
