Szok-szok öccá, kevesz eze - mondta Pufóka, akivel Bebeton útmutatásának megfelelően azt gyakoroltuk, hogyan kell visí... azazhogy vusi... na, az elébb itt volt... vasiné.... 

- Megvenni a zoknit - vágott közbe dr. Kieza, s azt kérte Pufótól, kösse varkocsba ősagyar kajláját, s szemét mandulásítsa meg kicsikét. 

'Kisz kici kínai ceret Magyarcag - mondta elváltoztatott hangon, nekem pedig az volt a dolgom, hogy hosszan hajlongjak előtte, s mielőtt a három láda pár nélküli sárga gumicsizmára megalkuszunk, méltassam a hunhan és a hunagyar nép megbonthatatlanját.

'Tűzdelt barátom, őrülök néked, hogy így, ilyen őszintén felkénálod felesleges árukészleted az engem kétharmadosz többszéggel - ezt direkt udvariasságból, szecsuáni dialaktusban mondtam - megválasztó agyar nép számára, hála néked, a Himalája összes málnaszörpje semmi ahhoz a kedvesszéghez, melyet részedről tapasztalok... 

'Itta Fölség kicsit húzza ki magát - vetette közbe a dokker, s kezembe nyomta a léccsapó herendi porcelán másolatát. - Ezt pedig az agyar nép nagyrabecsülése jeléül nyújtsa át, a nyelére a rég elveszett ősi nyelven, hanhun rovásírással véstük föl: "Aki hegyet akar elmozdítani, kis kövek elhordásával kezdi."

'Mi vahhh? - tettem föla kérdést, mert nem állom mások bölcsüle... illetve buliva...na, a fenébe, hiszen az előbb még tudtam...bölcsödi...

'...gondolatait - javított ki Bebeton, s a szólást úgy agyarázta, aki az emeszpék és a fletiánusok eltakarítására vállalkozott (itt finoman, alig észrevehetően rám kacsintott), annak elébb azt is meg kell tanulnia, hogyan szedje kia szemöldökét a pacalpörköltből, ha netántána beleesne.

'Tejesen világos agyarázat - vetettem oda a dokkernak, s arra kértem, néhány teljesen hétköznapi hunhan kifejezéssel ismertessen meg, nehogymá megszoruljak, ha netántána mégis megszorulnék. 

'Hogy köll azt kérdni pédul -tudákoltam -, hogy Merre találom az ön népét, nemzetét?

'Nagyon eccerű - felelte Bebeton -, ügyeljen a Fölség a kiejtésre is: Huna Han-hun?

'No jó, no jó - vágott közbe Pufóka, s meglengette komondoros hunagyar sörényét. - Daha pédul kedvezni akar a Fölség vendéglátóinak, vagy leckét akarna adni nemzeteskedésből, akkor miféléket mondjon? 

'A zelső esetben csak ki kell jelentni, hogy 'Két Hanhunia van. Az egyik a cseresznyevirágos, földiepres, mályvarózsa-illatú Mennyei Izé, a másik az elrabolt, elhazudott, kifosztott, kibelezett, kordonokkal körülvett, nyomorgós és kínkeserves Poklok Kapuja. 

'Ennem nehéz. És a lecke, melyben itthol verhetetlen vagyok? Nomia? - kérdeződtem,. s levezetésképpen egészen halkan üvöltőztem egyet. 

'Itt egy mondás bevetését javasolnám - mondta a doktor.

'Halljama!

'Oda teccik állni a hanhunok elé, és azt teccik mondni: "Nincsen hazám, nincsen házam, mindent elvitt a vérözön: nincs irgalom, csak siralom:hunok dúlnak minden rögön."

'Node - mondtam megütődve, s a sárga csizmát odavágtam a doktorhoz. - Ez egy kicsit, javítson ki, ha tévednék, bár ez nem valószínű, mintha rólunk szólna, azazhogya zősi népről, melynek vezírei véres szájjal mállasztották a világot! 

'Igen, igen - felelte motyogva Bebeton. - Most látom csak, rossz volt a polc, melyre nyúltam. 

Összpuci itt