Szegénykémet Nyálas Barbinak csúfolják, nem tudom, tud-e pattogózni, szomorú a szívem, hogy így elillant mellőlem, mondtam halkan üvöltőzve, lehetőség szerint úgy, hogy Kőbanya összes halnippje meghallja.

Új lovagja van, mondtam már, jegyezte meg Mábocs csöndben, s levette a stelázsira készített dossziéját, melyben Krisztinke-fotókat gyűjtött egybe.

Ne mutasd meg! Ide ne hozd!, kurjantottam alig észrevehetően, s a sárga gumicsizmát a nyomaték kedvéért hozzávágtam. - Nem akarom látni, mert azonnal kettéhasad a szívem, repedések keletkeznek a májamon, s a szemem nyomban megvizesedik.

Node Fölség, próbálkozott Bebeton, s rántott légycombokat nyújtott felém egy Rembrandt-csendéletet ábrázoló tányéron, azért csak meg kéne nézni, nem? Va gyúgy gondolja, hogy a puszta látása olyan kémiai reakciókat indít önben és magában, hogy az beláthatatlan következményekkel jár?

Pszichésen hat rám, tudja azt maga jól, feleltem, s undorodva nézte ma légycupákokat. - Fölidéződik a tudatomban, s hallo mahang ját: "Dráááága vezííírremm. Bújjo nide hozzám, cirózza meg fürtös fityelótyám, ha mi ketten bújócskázunk, a zemeszpéknek végük vahhh." Ezt mondta mindég, amikor kettesben maradtunk, de ki ne menjen, már az infó, csukd a zajtót gyorsan, medve.

Mábocs odalépett kőbanyai lakótelepi bérleményem bejáratához, s farával betaszította az ajtót. Amikor vissaült, dúdolni kezdett. Erre nyomban maga melőtt láttama Krisztint, vérveres atillában feszített, s a gombokkal sorra pattogózott. Lábán propellerrel húzott el a stelázsi előtt, s széles mosolyával beragyogta a zegész mindenséget.

Az első könnycsepp hatalmas pleccsenéssel landolt a kövön, rögtön jött a másik. Megindult aztán szememből az áradás, hömpölyögni kezdett a sós lé.

Mia zisten lesz itt, Fölség?, kérdezte a medve, vane lapát a spájzban, mellyel evezni lehet, el ne vigyen már bennünket a záradás.

'Nem addiga, medve, csak nem gondolod, hogya zértékes folyadékot koszos lapátokkal illeted?, szólt dr. Kieza Bebeton, s parancsot adott, hogy könnyeimet, melynek áradását sehogy se tudtam mérsékelni, föl kell fogni, s tárolni minden formában, mert az agyar népnek kis stampedlis poharakban ki lehet majd mérni szeánszokon. Ezzel is növelni lehetne az a záhítatot, mely körülleng.

Hű fullajtáraim sorra szedték elő a kredencből a bögréket, jutott könny a mikiegeresbe, a lisztmérőbe, a konyhai mérleg tálkájába, szedtek belőle lábosba, fazékba, pálinkásüvegbe - méga gumicsizmába is toccsant bőven.

Hopp, ez meg majdnem üres, szisszent föl Bebeton, s egy vederrel az akvárjumot kezdte telemerni. A halak kétségbeesetten kapálóztak, de nem volt más választásuk, nyelniük kellett a könnyeimet.

'Mi lesz a többivel, ami még itt folydogál? - kérdezte a medve, mire Bebeton a homlokára csapott: - Zsákba tesszük, lefagyasztjuk, s odatesszük, ahol mindenki könnyen hozzáfér.

Mia, kérdeztem szipogva, s megráztam bozontom, mint az esőn hagyott kutya.

Visszük a Könnytárba!