Nomivan, győztünk-e vagy mi?, kérdeződtem unott képpel, mintaki épp abbahagyta a mállasztást. Mert amióta a fletiánusok lelépőztek, valahogy nincs kedvem az áskálódáshoz, visszatérta a vágy benne marra, hogy egyszer ebben a rohadt életben szemtől szemben, kard ki kard, tisztességgel megküzdjek a...

Kivel is?

'Beszélt Fölség álmában, mondta Bebeton, miközben Pufóka bajszát radikalizálta. Ez úgy néz ki, hogy a nyitókapával és a gereblyével összeborzolja a kajlát, egyes szálait föltupérozza, másokat Wu2 samponnal ezüstösre fényeli. Nincs is más kajla, mely erre picit is hasonlítna. Pufóka úgy néz ki, mintha komondorból punkénekest faragnánk. Nagyon teccik neke meza dizájn, borzaszt és behízeleg egyszerre.

Hanemosztán azt kell mondjam, kedves doki, fordultam a kajlázó Bebetonhoz, aki jellegzetes búvárszemüvegében lesőzött ki kőbanyai panelbirodalmam ablakán.

Mondja, Fölség, alig várom, sóhajtott a doktor, s hozzátette, kissé unalmas így, nem akarnék-e az alázatról valami újszerűt mondni, hogy föllegyezhesse. 

Jegyezhesse, vagy mi!, üvöltőztem alig hallhatóan, s nyugtáztam, kedvemre való dolog a zalázat, aza jó benne, hogy feltörhet bennem, mint a buzgár, körbevehet aranyló sugaraival, melengetheti a derekamat, a végén tele lesza lelkem tömény alázattal, nem is sejtettem, milyen jó lehet benne fetrengni, eddig valahogy azt gondoltam róla, olyan ez is, minta becsület vagy mi, csak lenyito ma polcot, oszt bekapok egy kapszulát, oszt mindjárt becsületes vagyok. És ott vana tisztesség-tabletta, az is milyen jó, teli a zéletünk tisztességtelen mocsoksággal, de egyszercsak odaállunk a tisztességpumpa elé, feldugjuk magunknak a szelepet, nyomunk, nyomunk, és máris tisztességesek vagyunk.

Így megy ez, kedves Fölség, milyen jó, hogy mindenünk van, akkor vagyunk ilyenek meg olyanok, amikor csak akarunk, ugye.

Hanemakkor a zalázat, vágtam magam ismert pózba, s fölhágtama a hintahátra. Bebeton és Pufóka megálltak egy pillanatra, maguk mellé terítették a földre a kajlát, s várták, hogy tanításaim kifejtsem nekik, számukra és részükre, de mindnyájunk okulására, ni.

Alázattal viseltük, mikor Flet ledobott bennünket innen is meg onnan is.

Úgy van! Éljena, éljena!, kurjongázta Pufóka, s előre akart lépni, de elbotlott önnön kajlabajszában.

Azt is tűrtük tikkasztó tolare... tolira... toléru...

'Tolare, mondta Bebeton, ezért kénytelen voltam halkan ráordítani, csak semmi Tolare, mégis hogy gondolja, én beszélek, mia frász?!

Én csak, én csak, felelte dr. Kieza, s csapójával adott nyomatékot szavainak. Pufóka közben a kajlát simogatta, nőj csak, nőj csak, légy olyan, minta felhő, mely az égen úszik.

'Kerülöda a konfliktust, mi?, üvöltöttem teljesen tolarensen, s szétvetett lábbal álltam a megszeppent fullajtárok elé. Jegyezzék meg a zurak, amíg én itt vagyok, és én aztán itt vagyok, addig éljek, jól bíroma vereséget, melyet a sors isten tudja hányszor rám mért. Hámé gondolják, hogy nem viselem alázattal a mérhetetlen baromi nagy diadalt, mi? Asziszik, agyonnyo mengema teher, ami ezzel jár?

'Nem hisszük, kedves Úr, dehogyis, felelte Pufóka, és radikális bajsza mögé menekülve vinnyogott. 

'Alázat, kérem, a zalázat az, amivel a mégoly nagy győzelmeket is el lehet viselni!, ordétottam magamból és az ágyból kikelve, hová azért heverőztem, hogy mérhetetlen tolarencem elrejtsem. Jegyezzék meg egyszer s mindenkorra, semmi röhögés, semmi kuncogás, uralkodni kell magunkon, a szentségit a maguk fejének, hámiből gondolják, hogy nem adatott meg nekema?

Nem gondolunk semmit, Uram, felelte Bebeton, s szemüvegéről letörölte a könnyeket, mely nagyon megható volt. 

Az helyes, feleltem csöndben, s egy halnipp nyakát kettéroppantottam a békülés jeléül. Ha nem gondolnak semmire, az nagyon rendjén való. Majd én gondolkodom maguk helyett. Ez a sorsom. De ezt is tűröm kellő alázattal. Akár a vereségeket.

össz puci illő alázattal itt, ni