Eléga a zelefántok orrmányából, eléga a zálruhás perecezésből, eléga a balalajkán játszott gitárszólókból, elég volt mindenből, csak belőlünk nem volt még eléga, pláne belőlem, elrendelem, hogy mindenki, aki nem úgy néz ki, mint mi, azaz én, és nem jár sárga gumicsizmában, esetleg nem tiszteli kellőképp a légycsapó hatalmát, főbenjáró bűnéért lakoljon a történelem (pontosabban az én) ítélőszékem előtt.
Az állatkerti medvekifutó előtt megtartott monstre beszédemben kitértem az eredendően Gonosz Ellenség aknamunkájára, s Bebeton útmutatásának megfelelően kriminalizáltam és patologizáltam immáron nem létező, de még jelenetéktelenségében is áskálódó, bűnöző, hazudérozó, elvetemült, vereségében is aljas ellenségünket, aki méga zutolsó pillanatban is ránk tör, s el akarja venni tőlünk agyar hazánk éléskamrájának kulcsát. Deminem hagyjuk. Tartjuk magunkat arcizom- és tudatmódosító tanárunk, dr. Kieza Bebeton klasszikus műve, A féregség 
anatómiája alapvetéséhez: A dudvától értelmetlen várni, hogy bűntudatot érezzen, él saját természeti törvényei szerint. Nincs semmi, amiért büntetni lehetne. A benne rejlő gonosz miatt kell megsemmisíteni...
Ez az oka annak, magyaráztam a kifutó előtt magamban, amit szűkebb körnek is nevezhetnék, hogy a mállasztás nem érhet véget dicső győzelmünkkel, tovább kell mennünk, mert a jelentéktelen kisebbség annál veszedelmesebb, minél kisebb. Ereje gyengeségében rejlik. Amikor már nem létezik, akkor a legveszélyesebb, mert így is felüti a fejét.
Hanemosztán van-e már valaki egy személyben, kedves doktorom, kérdeztem kicsit megpihenve a győzelem felé vezető, csempével kirakott úton, aki egy személyben áll előttünk ellenségként, mert ugye azt nem gondolhatjuk, tettem hozzá, hogy a kisebbség többmilliós voltát valaha is számra venném, elvégre aki velünk szemben áll, kevésnek kell lennie, oly kevésnek, hogy már alig látszik.
'Gondolva van erre is, Fölség, jelezte Bebeton, s egy pillanatra maga mellé engedte légycsapóját, a szeme villogása is abbamaradt. Előadta aztán fullajtárainknak: a Pucosz régi trükkje, hogy nem visszaszólni képes közösséget állít magával szembe, hanem olyan személyt (Flet a szerepnek kitűnően megfelelt), aki egyedül van ugyan a többséggel szemben, de ebben a kicsinységében is oly gonosz, hogy minden aljasságra képes. Ez a Pucosz-sartégiában gondosan megkonstruált Született Rossz puszta létével blokkolja az agyarok boldogságos libidóját, képes ellopni a Napot a zégről, el tudja apasztani a folyókat, fölperzseli a dakota búzamezőket. Eggyes Egyedül van, s ezzel fenyegeti a közösség boldogságát. Ilyen egymagában álló ellenségre van szükségünk, hangsúlyozta Bebeton, csak így garantált a végső és az azutáni győzelem. Mert ugye, nem gondolja senki, hogy a végső győzelem után ne veszélyeztetnének bennünket az emeszpék. Minket mindig veszélyeztet valaki, ezt sose szabad elfelejtni.
Menjünk má', nyögte a hantaló, s mérgében toporzékolni kezdett. Hová sietsz?, súgtam táltos paripám fülébe, s arra kértem, ropogtasson tamariskát a bokrokról, vagy csapja a szelet a lámának, csak hagyjon kicsit ábrándoskodni Mábocs üresen árválkodó medansza előterében.
Miközben a fullajtárok szent hűségesküt tettek, s azt írták egy transzparensre, "Ellenséget Pucinak!", én befelé óbégáztam, s arról álmodtam, Mábocs megtalálta Krisztint, becsavarta egy szőnyegbe, s hozza haza idegenből szegény kis ellopott, elsikkasztott, elhazudott, elcsaklizott Agyarországunkba. Melynek olyan vagyok mostanság megint, minta falat kenyér. Vagy minta varázsló, kinek csettintésére minden nyomban kililul.
