na idefigyuzás van!
Ezennel ünnepélyesen meghívok minden nolbloggert a Bajkál tó jegére (itinert majd még mellékelek), az időjárás most kedvezőnek ígérkezik, nappal mínusz harminc fok körül lesz az idő, lékhalászatot rendezünk, kis hallét főzünk bográcsban. Lékhorgot, állványt, bográcsot, alapanyagot, tányért, kanalat, kenyeret, tűzifát biztosítok, a T. Nagyérdemű kéretik gondoskodni az innivalóról!
Óhaj, sóhaj, vélemény?
Kedves vidék ez nekem, ifjúkoromban itt tanultam az ESZR-t (Elvitte Szása a Rollexet).
De ez még akkor volt, amikor fából készült a vincseszter. Megpróbáltam egyet eladni az Ecserin, de a vevő meg akart verni, mert nem sokkal előtte Zsenyától, a kedves zuglói ismerősömtől vett egy aranyórát, amiről lekopott a festék…
Zsenyát a Lukács-fürdőben szólítottam le, ahol akkoriban masszőrként dolgozott. Mondom neki,
szoftveres vagyok, megyek Kazanyba tatár oprendszert tanulni (ennek lelke a vodka meg a zakuszka volt akkoriban). Zsenya furán nézett rám, és elkente a rúzst a szája szélén. Meghívtam aztán haza, és nagyon meglepődött azon, hogy feleségem, kutyám és Sokol rádióm is van. Különösen a bográcsomon lepődött meg. Román gyártmány volt, a füle NDK-s, az állvány albán, a tüzelőfa alatta bolgár, igazi KGST-hardver. (De erről majd később.)
A városról, az emberekről és úgy általában a nagy SZU-ról. Először kinéztem magamnak egy csajt. Sapka nélkül, mínusz negyven fokban randiztam vele, de nem hallottam, mit mondott, mert letört a fülem. Később mindent magamra húztam, még Szonyecskát is (akiről majd később).
Egy napon később kezdődött az oktatás, mert a hőmérő higanyszála eltűnt. Valaki, aki még nálam is jobban fázott, ránézett az IBM 360-asról koppintott R 20-asra, és begyújtott vele.
Egy kicsit a privátról. Második este megáll előttem egy szép darab tatár menyecske (akkor még nem tudtam, hogy a nagyanyja medve volt, a tatája meg Leninnek vitte a szamovárt a Szmolnijba, de erről majd később). Akkor még hiányos orosz tudásomnak tudtam be, hogy valamit félre érthettem, mert azt mondta, cseszto povracsan, amit úgy értettem, táncolna velem, miközben azt jelenti, gyakran hányok. Fél óra társalgás után Szonyecska közölte: ucsítyszja, ucsítyszja, ucsítyszja.
Volt aztán olyan ucsítyszja, hogy azt megemlegettem. Némi vodka belélegzése után belép Grisa, a 150 kilós báty, és azt kérdi a leánytól: van-e here? Az meg felém bök, hogy nu tak. Jött aztán a másik hat báty is, mind az Össz-szovjet Ökölvívó Szpartakiád aranyjelvényes bajnoka. Azt mondja a középső, Vaszilij, kezében miskároló késsel: – Hugocskánk 165 centis, erős combú, 25 éves ápolónő, hasa lapos, csupa izom, a cicije háromfelé kacsint, bőre szőrös, mint a nagyanyjáé, akin átment hetven matróz az Auróráról. Tudom-e, hogy a Káma c Utro a hugocska kedvence. Ami hajnali lékhorgászatot jelent őnáluk a Káma forrásvidékén. Szálljunk repülőre, halakat kell fogdosnom, még véletlenül sem a Szonyecskát.
Így történt, hogy egyetlen magyarként talán én fogtam ki a legtöbb tokhalat azon a télen a CCCP-ben.
