Amikor megérkeztünk, s leadtuk a nevezést, a Baltimore Sun címlapon hozta a hírt: a nemzetközi hírű főagyar, Mr. Puci a városba érkezett, részvétele a tornán szenzációszámba megy. Kolumnás cikkben számoltak be arról, hogy sárga gumicsizmában még soha senki nem dekázott 333-at, ezzel az eredménnyel tartom jelenleg a világcsúcsot. Bebeton lelkendezve hozta a hírt: az újság a rólam szóló beharangozó alatt kis mínuszos hírben közölte, hogy a város szülötte, akit nemrég alkoholos vezetésért három nap elzárásra ítéltek, kínkeservesen, épp hogy csak nagy nehezen meg tudta nyerni Pekingben a 100 pillangót, s amiatt, hogy csak egy századmásodperccel előzte meg a szerb bajnokot, pecabotos tüntetések várhatók a városban, még a tojásdobálás is előfordulhat. ’Látja, Pucifölség, ezek a szerencsétlenek nyerni se tudnak rendesen, mondta félénken tudatmódosító mesterem, s közben a Puci Baltimore-ban leiskolázza a csodaúszót című jelenetsor forgatókönyvét rögzítette. Este, amikor ellátogattunk a Baltimore-i Turáni Átok Polgári Egyesület díszvacsorájára, az étterem főbejárata mellett (ahol különben egy Pufóka-bajuszos férfi volt a beengedő, döbbenetes, mennyire hasonlított, nyakában paprikafüzérrel állt, hóna alatt pulikutyát tartott, bal kezében pecabot, rajta lyukas zászló) az újság címlapjának kinagyított példányát bámulták a vendégek. A képen az álló sorban ott álltam én elmaradhatatlan lábbelimben, hónam alatt kedves kabalaállatommal, előttem, a guggoló sorban Bebeton doktor a búvárszemüvegben, s mondta ugyan neki a fotós, hogy ne mozogjon, nem bírta ki, s a rózsaszín strandpapuccsal épp lesújtott egy a pályára bemerészkedő rovarkártevőre…
A verseny előestéjén robbant a bomba. A lapok öles címekben hozták, hogy maga Phelps is hazaérkezett a derbire. Az izgalom a tetőfokára hágott. Csak én maradtam nyugodt. Bíztam magamban, s Krisztinke bajuszossá maszkírozott, de így is fölöttébb csábító és vonzó fényképével szívem fölött futottam ki az arénába…”
Közli: NH