2008.08.06. „Egy külvárosi garniszállóban építettük ki főhadiszállásunkat. Nem akartunk a Ritzben vagy a Hiltonban megállapodni, nehogy otthon szó érje a ház elejét. ’Egyszerűséget kell láttatnunk, kedves Bebetonom, a mállasztási kampány ezt kívánja, mondtam a dokinak, aki kezdetben morgott a szállóban uralkodó állapotok miatt. Sok volt pédul a légy, a New York-i nyár nagy zümmögéssel és döngicséléssel tört reánk. Elment ezért a közelben található 100 centes boltba – kiadtam, hogy csak ilyenben szabad vásárolnunk, számítva egy-egy titkos emeszpé kamerázására -, s vett egy jellegzetes amerikai légycsapót. Egy világoskék műanyag nyélre rózsaszín strandpapucsot szereltek. A talppal lehetett a legyeket csapkodni, az előlapra kis tükröt ragasztottak (nőknek ajánlott széria). ’Pompás arányérzék, mesés munkakultúra’, rikkantottam halkan óbégatva, s lenyűgözött az amerikai nép hallatlan leleménye. ’Üzenni haza, adtam ki az utasítást Bebetonnak, ezt otthon reformként be kell vezetni, ha győzünk, örülni fog neki legyektől szenvedő hazánk. Bebeton ezután kicsomagolta vacsoránkat. A díványra árpádsávos abroszt terített. Elővettük gyöngyháznyelű bicskánkat, s elfogyasztottuk első amerikai vacsoránkat (First dinner of Puci címmel adtunk ki róla közleményt). Gyíkhúst ettünk. 'What’s the hungarian lizard’s meat?, kérdezte a New Yorker kolumnistája (először megrettentem, mert Bebeton véletlenül kommunistának fordította), de erre szépen megválaszoltunk. ’A magyarok kedvenc étele a különleges vagdalthús, ezt esszük Tisza-tavi portyáinkon, ez fő táplálékunk a katonaságnál. Olyan ez nekünk, mint őseinknél a nyereg alatt puhított lófelsál. Gyíkhús nélkül a magyar konyha olyan lenne, mint a félkarú órás. (A sajttájon egy ’56-os magyar segített a fordításban, elértette az óriást. Bebeton helyreigazítást kért a nagyobb amerikai lapoktól.) A gyíkhús kibicskázása után a doki vigyázzba vágta magát, és azt jelentette: ’Pucifölség, jól áll a Szélfútta Bokor Törzsfőnökkel tervezett arizonai találkozó. Már nagyon várnak bennünket az indiánok…
A Fifth Avenue-n karézolva egy óriásplakátra lettünk figyelmesek, a Salamanca Sax Warrior koncertet hirdették a Madison Square Gardenben. ’Kieza, mieza, kérdeztem véres szájjal a legyeket az utcán is az új rózsaszín strandpapuccsal csapkodó Bebetont, de ő csöndre intett (otthol nem mert volna ilyenre vetemedni), és nagyítóval kezdett vizsgálni egy tűzoltócsapon mászkáló bogarat. ’Te jó ég, Pucifölség, mondta rémülten, de úgy, hogy megállt bennem az ütő. ’Mi az istennyila?, kérdeztem halálra váltan, mert láttam, hogy Bebeton kezéből kiesik a strandpapucs. ’Egy bögöly, felelte a doki, s közelébb hajolt. ’Az van a hátára írva: „IGEN, IGEN”. ’Ne marhujjon, doki, tettem hozzá, s a feszkótól elkezdtem újra szóvégeket harapni, s mi tiltva van, többször hehintettem is. ’Ide is utánunk? Itt se lehet nyugtunk? Hámá nem is poloska? Egyenesen bögöly!?...
Gyorsan cselekedtünk. Bebeton lezúzta a lehallgató bögölyt, s futásnak eredtünk. Egy szűk sikátorba értünk, átugrottunk a drótkerítésen. Őrkutya rontott ránk, beleakaszkodott a hintaló farkába. ’Eriszd el, csahos!, kiáltottam, s a gumicsizmás magasugrás világcsúcsát megjavítva, harmadik kísérlettel, átlendültem a 246 centiméteres kőfalon. Egy kukákkal telerakott közbe értünk. Fekete autó fordult elénk, benne fekete kalapos, fekete zakós, fekete napszemüveges figurák. A hátsó ülésen egy pofa rágyújtott egy vastag szivarra. ’Hová lesz a?, kérdezte az ablakon kihajolva, de mire válaszoltam volna, Bebeton akcióba lépett. Először a három fogdmeget karatélyozta le, s úgy repült a levegőben, hogy közben a „száll a madár ágról ágra” kezdetű magyar népdalt énekelte. Végül kirángatta a limuzinból a füstöst, s a légycsapóval a földet csapkodva megpróbálta kiszedni belőle, ki a megbízója. ’Flet küldött, tubica?, kérdezte, s akkorát vágott a csapóval a koma füle mellé, hogy behorpadt az aszfalt. ’Szó sincs Flet, makogta a gengszter, s attól félve, hogy Bebeton lecsapja a fülét, egy levelet húzott elő zakója zsebéből. Az angolul írt szerződés alján Laly King neve szerepelt…”
