Az előző rész tartalmából: Puci hazavetülése és Bebeton félreasztrálása izgatja a sajtóhiénákat. A fölség intézkedik, Pucosz menni Északi sarok, hozni haza legyetlen Kieza. Krisztinke varázsos banyának álcázva érkezik Kőbánya-Alsóra, s három méterről ugrik ámulata tárgyának nyakába. Szerelmetes vallomások hallatnak.

2008.09.15. „Ezt magának hoztam, drága, mondtam halkan óbégatva, s a csinos dobozkát átnyújtottam az átlényegült banyának. Krisztinke olvadni kezdett, s amikor elővette ajándékát, felsikkantott. De ez olyan velőtrázóan édes sikkantás volt, hogy a hintaló kínjában fölnyerített, s ijedtében rávizelt lakótelepi ingatlanom parafa-parkettájára. ’Ebben, drága vezírem, mondta szélesen hömpölyögve a nagyszobában, úgy fogok suhanni, mint a szél, s úgy lejtek majd, mint a buenos aries-i tangótáncosok. ’Jóvanna, mondtam finoman ordétozva, azé hoztam. És tanítni valóan hozzátettem: Vegyemá föl, drága, hadd lám, mennyire kongruens a cucc. Fűretlen, aki hamarost indul Csukcsföldre mindnyájunk Bebetonja után, búcsúzott, s viccből csomót kötött a hintaló farkára. Krisztinkének pedig odavetette, mit keringőzik a pacskerban, tudjaám, de mennyire tudjaám, hogy valaki fölnyomta a Bucifölség miatt. Krisztinke ekkor már a tűzvörös tutyikában kasztanyettált, atillája körbeszállt, s úgy pörgött, mint egy nagy tüzes orsó. És miközben visszaszisszent Fűretlennek, leverte a halnippet a kredenc polcáról.

Bebeton kétségbeesett táviratokat küld az Északi sarokról. Befogadta egy sámi törzs, a rózsaszín légycsapója miatt először földre szállt szellemnek vélték, aztán megállapodtak abban, hogy csak egy droid hordhat a negyvenfokos hidegben búvárszemüveget. „Fönség, gondolom, sejti, mily fájdalom számomra, hogy nincsenek legyek”, írta arcizom- és tudatmódosító tanárom, aki a roswelli asztrálkar meghúzása után északra vetült. Nem szeretném sürgetni fölséged, folytatta levelében, végül is el tudok lenni így, számkivetetten, gyökértelenül. Mégis számítok a jóindulatára, s arra, hogy kivisznek engem ebből a légytelen, fagyos lék-körből. Tudom, hogy a mállasztási kampányban elévülhetetlen érdemeim lesznek. Dr. Kieza, innen-onnan, de olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.

Krisztinke pörgött a vadiúj tutyikájában, s egy váratlan pillanatban tüzes csóvaként kirepült az ablakon. Leírt egy kört Kőbánya-Alsó vasúti megállóhely fölött, s lebegve nyilatkozott a Hír TV stábjának. Bérleményemből gyönyörködtem a csóva lengésén, s közben izgatottan, kívül-belül izzadt tenyérrel végigsimítottam a hintaló szőrös hátán. Mire a paci: ne tapizzam, ez családon belüli erőszak! A fölöttem lakó polgártársaknak se kellett több, lavórokon zörömböltek, teflonsütőket vertek össze. ’Éjfél után is zajongtok, büdösállatok? Ezt nem nyeljük le szó nélkül! Békésen visszakurjantottam: ’Széjjel, bolondok! Vagy dühöm töltöm rajtatok. Azt hallottam válaszul, hogy a szerelvény Monori Erdő és Ceglédbercel-Cserő megállóhelyeken nem áll meg.

Szógyártó üzenete várt még Krisztinke jelenése után: „Én voltam az, aki átkente a Pucit Bucira. Nagyon lenn voltam, unatkoztam kissé.”

Közli: NH