Kalandok a lila ködben

Puci rögvalóságból való kiszakítása elkezdődött. Ezt jobb híján szürrealizálásnak nevezzük. Az alak így élvezetesebb, mert elkopik belőle, ami ellenszenves. Idővel úgyis elfelejtenénk, ez ellen dolgozik a napló. Évek múlva Pufókát, Fűretlent, Derogált és Krisztinkét is bedarálja az idő. Most kiszereljük belőlük azt a keveset, ami mozgatja őket. Fantáziánkkal kitömjük a sok ezer lyukat, amelyet életünkben fúrtak. Nem művészkedünk, épp csak írva felejtünk. Kalandokba hajtjuk hőseinket, s belemártjuk őket az általuk teremtett lila ködbe. Körbeugráljuk a valóságból kivont Pucit, aki mégiscsak nekünk táncol.



 Egy melegmenet apropóján indítjuk útjára, az állatkert medvekifutójához szolgáit vizionáljuk, s fölmérjük, hogy mutatna Napóleonként likacsos trikóban. Egy titkos találkozón Puci szemöldöke pacallében landol, előtte Krisztinke sikongatásának mélyrétegeibe merészkedünk. Puci a farkas meg a nagymama példája kapcsán elárulja, hogy a farkasnak is lehet nézőpontja. Tisztában van a népellenes punccsal, figyel lehetséges ellenfelére, Lali királyra, s akkor sem esik kétségbe, ha medve ront rá az erdőségben. Megbukik ugyan Szórványoson, mint gitáros, mert hamisan játszik, de minden nehézségen túlteszi magát. A zárórészben újra elemében van: cicázik az oroszlánnal, s dekázási világcsúcsot állít föl.
Aki bírja szusszal, jöjjön tovább. De persze nyugodtan megteheti, sőt, ez nagy segítség lenne számomra, ha ötleteket adna helyzetekre, karakterekre. Hálás volnék érte, s az így közösségivé tehető naplóban precízen jelölném a "szerzőtársak" linkjét. Gondoljátok meg, proletárok. A napszúrásos napló folytatódik.
De most pihenjünk egy kicsit. NH