Szöszmötöl a medve

2008. 07.18. „Az ámokfutás előfutamait könnyedén teljesítettem, Szórványos nekem hazai pályának számít, mert általában egyedül indulok, nem kell idegeskednem az ellenfelek miatt. Tegnap érkeztem, s élőben gyakorolhattam a „Puci Erdély szent bérceire visszaszáll” helyzetgyakorlatot (tudat- és arcizommódosító tanárom mindenhová elkísér). A Pucosz-küldöttség megállt kicsinyég a Király-hágónál. ’Innen már gyalog megyek, mondtam, majd fölvettem a sárga gumicsizmám, s egy hintalovat a hónom alatt szorongatva elindultam az erdőségen által, hegyre föl, völgynek le, át a csapán, le a szömörcevölgyek felé, úgy, hogy lehetőség szerint ne hagyjak nyomot, nehogy utánam eredjenek az emeszpék. Amikor elfáradtam, lehevertem egy igazi székely vakondtúrás mellé; istenem, oly szabályos, oly szép volt az a bucka, hogy költői vénámban megcsörrent a véredény. „Uram: én mindig rosszat tettem – szavaltam bömbölve, ettől még a hegyi kermerics is elhajolt – valahányszor csak jót akartam! Uram: ha én gyémánt vagyok, csiszolatlan miért maradtam?” És rohantam volna tovább, de egy bokor megett irgalmatlan szöszmötölésre lettem figyelmes. Csak tán nem Wass szelleme? – kérdeztem magamban, mert pont egyedül voltam, s közelébb osontam az egyre erősebb szöszmöszöléshez. Hát egy órjás medve tört elő az árnyékból, akkor látom csak, hogy ott a barlang, s szól a medve egy másiknak, gyüjjék gyorsan kend (érdekes, magázódtak!) mert itt vagyok én, ni, véremet köll ontni. Megálltam szilajul, lábaimat nekitámasztottam egy katángnak, s azt mondtam a fölém tornyosuló fenevadnak: ’ Maradnak az igazak és jók, A tiszták és a békességesek. Erdők, hegyek, tavak és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!” Én is magáztam a málnapásztort, láttam, errefelé ez van szokásban. ’Itt a kezemben ez a harcipaci, ni! – rikkantottam, s a hintalóval, melyet lám, milyen jó, hogy mindig magamnál hordok, a tappancsos felé csaptam. ’Álljon meg, ked – szólt hátra a medve a másiknak, aki Nagy-Magyarország térképet tetováltatott a mellére -, asszem, jóbarát, ismerem a Hír Tv-ből. Erre a másik teljesen lenyugodott, akár a nap, mikor alkonyba kezd konyulni, s elment turkálni a közeli kemping kukáiba. ’Ne haragudjék, testvér, hogy nem ismertük föl mindjárást. Az órjás medve hozzám lépett, gyöngéden átölelt, meglapogatta a vállam, majd összevágta a bokáját, tisztelgett, s azzal búcsúzott el, hogy föltétlenül szeretné megpuszilni a lábam nyomát. A sárga gumicsizmám sarkát nekikoccantottam egy sziklának. Úgy szikrázott, mint a rosseb. A medve odalépett, s nyálasan duzzadt nyelvét ráillesztette a mélyedésre. Ilyen elmélyültnek, ennyire elkötelezettnek még nem láttam magyar medvét pályafutásom során. Küldtem gyorsan egy sms-t a beszédíróknak, ezt is vegyék be holnapi szónoklatomba. Miközben tovább vegyegtem, furmányos és a hazai sajtóban könnyen félreértelmezhető fordulatokon gondolkodtam. Előbb lődd meg a medvét, aztán igyál a bőrére, hm. Megjáratom vele a medvetáncot. Nyulat kerget, s medvére talál. Nem jó a kölykes medvének fiát faggatni. Kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás; ezt mondjuk el lehetne sütni Fletre. Majd meglátjuk. Egyelőre az a biztos, hogy medve biztosan lesz a beszédben.”
Közli: NH