A vízen járás se segít

2008. 08.25. „Drága vezírem, írta Krisztinke levelében – melyet a Baltimore-i Turáni Átok Polgári Egyesület címére küldött, s számítva rá, hogy elcsípik menetközben az emeszpék, a szöveget gyertyával karmolta rá egy Buci Maci hátoldalára –, hiányzik itthol, se éjjelünk, se nappalunk, nő az elnyomás, elviselhetetlen a terror. Nyerje meg a dekázási bajnokságot, tegye tiszteletét a törzsfőnöknél, aztán szedje cókját, mókját, s térjen vissza hozzánk, hogy együtt folytathassuk dicső forrdalmunk. Szeretetem jeléül küldöm önnek és magának piros atillám fényesített gombját, rejtse amulettként sárga csizmájába, hogy diadalt arasson. Abban reménykedve búcsúzom, hogy Pucifölség az őszi tojásdobáláson újra megtisztel bennünket személyes jelenlétével.”

Nem beszéltem a levélről Bebetonnak, aki Baltimore-ban kizárólag a legyek csapkodásával volt elfoglalva. Újabban csak ez köti le a figyelmét. Egy lépést sem tesz a világoskék műanyag nyélre szerelt rózsaszín strandpapucs nélkül, s bármerre megy, hatalmas cappogások kísérik útját. Amikor begördültünk a stadionba, amelyet megtöltöttek a Phelps-rajongók, szintén hadonászott, s csillogó szemmel újságolta, ennyi és ennyi legyet zúzott agyon, ez pedig ennyi meg ennyi századlékkal jobb eredmény, mint tegnap. ’Mieza normázás, doksi? – kérdeztem együttérzően üvöltve, mert jó egy hete nem hallok mást, csak az irgalmatlan csapkodást. – Nincs a világnak annyi legye, amit maga letaglózott. Állt révülten, s megígérte, abbahagyja, de amint hátat fordítottam neki, újra kezdődött a döglegyek elleni háborúság. ’Nemá, mondtam barátságosan óbégatva, háhogy készüljek így? Már a versenyre, melynek nagy a tétje. Kis agyar hazám becsülete múlik rajta. ’Jóvanna, mondta szégyenlősen, és eloldalgott.

A derbi előtt hatalmas esőzések voltak. Ettől a doki beidegesedett. ’Istenem, Pucifölség, mondjuk le, a víz neki kedvez. ’Szósenem, feleltem magabiztosan őrjöngve, noha az első futamban – dekázás lábbal harminc centis tócsákban – nemigen tudtam labdába rúgni. Ellenfelem viszont egy óriás pizzát a feje fölé tartva robogott föl s alá, s egy pillanatra látom ám, nemcsak a vízben jó, de a vízen is tud járni. Én ekkor még csak edzegettem, tartalékaimat nem éltem föl, azt a hajrára tartogattam. S jól tettem, mert a Dekázás vádlival és a Dekázás hónaljtájban menetet simán hoztam, így 2:1-re elhúztam. Amit Phelpsnek még sikerült kiegyenlítenie a Tüdőcsúccsal történő dekázásban. A doki teljesen magán kívül volt. Bolyongott a nézőtéren, s összetűzésbe keveredett egy kalácsot majszoló asszonysággal. Rárontott, s még akkor is hadonászott, amikor a biztonságiak lefogták. Később elárulta: légynek nézte a nő pitéjén a mazsolákat.

2:2 után jött a mindent eldöntő futam. Ez szabadon választott volt, s a szabály szerint az a vesztes, akinél hamarabb lehuppan a földre a labda. Egyszerre indultunk a pálya széléről. Úgy gondoltam, megtanítom kesztyűbe dudálni Superman-t. Miközben a tartánon pattogózott, én (a dokival történt egyeztetések alapján) kombinált gyakorlatokat mutattam be. Leszúrt Rittbergerrel és dupla Lutz-cal indítottam, ezután a Kovács-szaltó következett egy óriás Ginger-körrel nehezítve, majd nem sokkal a szögletzászló előtt Magyar-vándorral zártam a mozdulatsort a hintalovon. Közben cöciztem a pettyessel, a közönség tátott szájjal bámult. Amikor a jó öreg Michael elveszítette az egyensúlyát, s leejtette a bogyót, én épp egy piruettet mutattam be, melyre ráépítettem egy Cukaharát, s végül egy Fosbury-floppot követően svédcsavarral bevarrtam a ficakba a labdát. A hangulat leírhatatlan volt. A doki sajnos nem láthatta, mert épp elvitték, de a Turáni Átkosok a hátukra vettek, s úgy vittek körbe a stadionban. ’Becsület megmentve, mondtam elégedetten ordítva, s miközben az ajtótájékoztatóra mentem, finoman megcsipkedtem Phelps pofikáját. ’Ne keseredjé el, öcskös, mondtam a győztesek végtelen nyugalmával, majd a hozzátevést mester fokon űzve arra bíztattam (agyar nyelven), tanulja meg jól, hogy nem minden papsajt. ’Bob site?, kérdezett vissza Phelps tanácstalanul, és bocsánatot kért amiatt, hogy legyőzte Cseh Lacit 200 vegyesen. Végül könyörgött: hadd vihesse a hintalovat, csak az öltözőig is. Megbocsátottam. Rendes gyerek ez. Engedtem, hogy vigye.”
Közli: NH