Horgászat a Szabadság-szobor peremén

2008.08.02. „Elszálltunk. Reppentünk föl a magosba. Bebeton doki aludt. Néztem lefele a kis Agyarországra. Ott lenn taposom a ganajt, ki tudja, hány esztendeje már. És most elemelkedem. Lebegek fölötte, árnyékom rávetül a Dunára. Tán elnyúlik Nándorfejérvárig. Huss, aztán egy szempillantás alatt eltűnt a kis ország, messze ringló, messze birs…

Ami ezután következett, ismert a sajtóból. De hitelesen csakis én tudok beszámolni róla. Átszeltük az óceánt, s már épp készülődtünk a leszállásra, hogy gumicsizmás lábammal végre megérinthessem a szabadság földjét, amikor. A gyöngébb idegzetűeket most halkan üvöltve arra kérem, azonnal hagyják abba az olvasást. Művelgessék kertjeiket, etessék otthon a hintalovakat, nézzék a naplementét búvárszemüvegben, bánomi sén (sumér szólás, azt jelenti,  ’Aludj el szépen, kis Balázs – NH). Csak itt ne maradjanak, mert az izgalmak okozta egészségkárosodásért nem vállalok felelősséget. Alant az ellenem elkövetett merénylet és a pokolból való menekülésem részletes ecsetelése sorjázik.



Nézek ki az ablakon, lesem tíz kilométer magasból, amint delfinek ugrándoznak, cápák harapóznak. Teljesen olyan volt az egész – a delfint és a cápát leszámítva –, mintha Verőcén lennék, s a Barna Party Kisvendéglő teraszáról olajos kavicsot hajigálnék a már említett Dunába (melyre, jelzem, árnyékomat vetem). Node. Látom ám, hogy két emeszpé lépeget a repgépszárnyon, egyik a bal-, a másik a jobboson. Kezükben egy-egy amerikánert tartanak – nem hozhattak japánert, ez, ugye, kézenfekvő. Lyukakat kezdtek fúrni a szárnyba, vadul tekertek. Közben be-benéztek az ablakon. Villámgyorsan fölidéztem magamban a repüléssel kapcsolatos tudnivalókat. A szárny a repülőgép szerkezeti eleme, amely a repüléshez szükséges. Felhajtóerőt termel. Merev szerkezet, akár a kormány. A szárnyat gyorsan jellemeztem fesztáv, felület, nyilazási szög, és V beállítása alapján. Megadtam a jellemzőket a vezérsíkokra is. Fölráztam Bebetont, és mondom neki üvöltve, hogy ha a vízszintes vezérsík a szárny előtt helyezkedik el, akkor a gépet kacsa-elrendezésű gépnek nevezzük. A doki azonnal kapcsolt, és azt felelte, a repülőgépszárny formája ellipszis, téglalap, trapéz, hátranyilazott, előre­nyilazott, delta és gótikus alakú lehet. ’Ez milyen?, kérdezte, s ő is megpillantotta a két fúró emeszpét. Ekkor már újságot (Népszabadságot) tartottak az arcuk elé, nehogy valaki fölismerje őket. Mire kiszámoltam volna, hogy hány kilogramm az egy négyzetméterre jutó terhelésfelvétel a szárnyfelületen, zuhanni kezdtünk. Lekaptam a hintalovat a polcról, s magamhoz vettem az ejtőernyőt. Rohantam a gép fara felé; az orrnehéz gép lefelé bukott, rájöttem, hogy a vége, ha csak századmásodpercekkel is, de később esik le. ’Mennyi lehet a gép össztömegének és szárnyfelületének hányadosa?, kérdeztem alig hallhatóan ordítva Bebetontól. De ekkor már ő is az ejtőernyőjével babrált. Kiugrottunk. Épp jókor, mert az egyik szárny, rajta az újságos emeszpével elzúgott mellettünk a Föld középpontja felé. Estünk lefelé hűséges követőmmel. Alattunk Amerika, fölöttünk a zűr…

Nem veszítettem el lélekjelenlétemet. ’Az ernyőt nem kinyitni, adtam ki az utasítást, szállni, mint a szabad madár. Úgy döntöttem, miközben zuhanunk, jut időm kis dekázásra, a nagy izgalom közepette kell az a kis lazítás. Ez tetszett tudatmódosító tanáromnak. Mondta, jó is, hogy esünk, mert így gyakorolhatjuk a „Puci ég és föld között dekázik egy fölfújható gumilabdával” című, kifejezetten a rendkívüli mállasztási kampányra tartogatott jelenetsort. Pöcögtettem, és egyáltalán nem voltunk kétségbe esve. Elzúgott mellettünk a másik szárny, az emeszpé még zuhanás közben is fúrta. Vitte a szél mögötte az álcázáshoz használt Népszabadságot …

’Hopp, ott a Szabadság szobor, intettem hadonászva Bebetonnak, s miután kinyitottuk ernyőnket, célugrást hajtottam végre. Pont a párkányra érkeztem, egy turistacsoport lelkesen videózott. ’Welcome to United States, mondta egy pattogatott kukoricát rágcsáló hölgy, én pedig illedelmesen bemutatkoztam. ’My name's Puci. Örülök a maga látásának. Ne haragudjon, de nincs véletlenül kéznél egy tüntetéseken használatos pecabotja? Láttam ugyanis, hogy Bebeton doki elvétette a célt, s lengedezik lefelé. A hölgy azonnal átnyújtotta 4 méteres Dunny Halk Telematch gyártmányú horgászbotját, én pedig csalinak elkértem egy szem rágatlan kukoricát a zacskójából. A Szabadság szobor peremére szökelltem, és bevágtam Bebetonnak. Valami ellenállásfélére számítottam, de csak egy-két éles fickándozás jött válaszul. Kezdődött a fárasztás. Csak akkor húztam közelebb, amikor éreztem, hogy lankadni kezd. A botot a zsineg irányába süllyesztve feszesre csévéltem a zsinórt, majd a bot lassú hátraemelésével 2-3 méterrel közelebb húztam társamat. Ezután a botot – a zsinór gyors feltekerése mellett – újból a zsineg irányában süllyesztettem, majd újból hátraemelve húztam magam felé. Többször ki akart törni. Ezt azonban az orsó automatikus fékje és a bot rugózó hajlása kivédte. Kirohanásai mind rövidebbek lettek, majd feltűnt a szobor közelében. ’Gyönyörű példány, susogtam hörögve a jelenlévőknek, csak el ne hibázzam. Kritikus pillanatok következtek. Bebeton fáradni látszott, de még nem volt teljesen az enyém. Ilyenkor mindent elronthatunk. Meg kellett várnom, amíg teljesen kimerül. Kóválygott, oldalára fordult és a hátára feküdt. Ekkor emeltem csak be. Sikerült. Tudatmódosító tanárom erőtlenül hullott a szákba. Tapsviharban volt részem. Így, ilyen kalandok közepette érkeztem Amerikába. Ne higgyenek a sajtó ármányodásának!”
Közli: NH